2017. máj 07.

Anyák napjára Szabó Magdát

írta: Jagica
Anyák napjára Szabó Magdát

jablonczay.jpg

Nem tudok szebbet ezen a napon Szabó Magda varázslatos sorainál.

Szeretettel.

 

...Anyámról, mikor még nem tudtam, hogy író, azt gondoltam, tündér, akit valami varázslat emberré változtatott. Nem volt könnyű az életünk, de ő valahogy mindig felette tudott maradni a hétköznapok problémáinak, csak körözött a bajok felett, minket is magasra emelve, mint egy mesebeli madár, gyönyörű, zöldesszürke szemében sosem ijedt, mindig csúfondáros fénnyel. A csapásokat kinevette, a bajokat egyenesen csúfolta, körmét össze-összeütögetve, mintha élőlények volnának, vagy fülük volna, hogy hallhatnák, házbérrel, kifizetetlen számlával, törlesztéssel vitatkozott, perelt és sértegette őket...

displayimage_1.jpg

... Szerette a vihart, szívesen járkált az utcán elemi erejű záporban vagy villámcsapdosás közben. Ha hózivatar támadt, előre tudtam, nem marad otthon, pirosra csípve, lihegve tér meg, s egészében csillogni fog ő maga is, mint a drágakő. Vonzotta a köd is, az az igazi köd, amiben elvész az ember, incselkedve, bennünket ugratva olvadt belé, ment, nem látva semmit, csak tapogatózva, élvezve a Tarnkappét, amiben egyébként hitt. De a tüzet is szerette, gyerekkorában még úgy jelezték a városban a tüzet, hogy a templomtoronyban vörös zászlót tűztek ki, a toronynak mindig a felé az égtáj felé eső ablakában, amely irányban valami égett. Órákat töltött a padláslyukban kuporogva, bámulva a toronytetőt, jelenik-e meg zászló vagy sem, térdét ölelte s figyelt – nem lehetett leszoktatni erről a tűzlesésről még akkor sem, mikor úgy próbálták ránevelni, hogy egyszerűen elvették alóla a létrát, amin felszaladt a padlásfeljáró lyukáig, ezen is csak nevetett, összegömbölyödött az irdatlan magasban, s várta, míg kiváltják a rabságból. Úgy úszott, mint a hal, az uszodában szívesen ijesztgette az ismerősöket, hogy megfulladt, mert egyszerűen elengedte magát, és alámerült a medencében, aztán a víz alatt teljesen más helyen húzta meg magát, s ki-kipillantva egy korty levegőért, leste, hogy keresi az uszoda közönsége, az úszómester, a rokonság, de túlúszott a bóján is, mikor tengerre vitte féltestvérem apja...

displayimage_2.jpg

... Ha baj volt nálunk, csak ránk nézett, mint valami ütött-kopott, de belül mindenféle varázslattal örökkévalóvá erősített tündérhajó parancsnoka, és azt mondta a szemével, ne félj, ne féljetek, majd én elintézem. A húszas évek tisztviselői fizetése szinte semmire se volt elég, hogy mégis legyen valami pénzünk, játékot varrt a játékkereskedőnek. Ha sikerült eladnia a szállítmányát, hazafelé érkezve felintegetett az ablakba hirtelen lekapott kalapjával, apám a zongoránál leste, ilyenkor rázendített a Rákóczi-indulóra, úszott, áradt a dal, majdnem szétvetette a házunkat. Ahogy mindennek, élőlénynek és tárgynak egyaránt, nevet adott saját két lábának is, az egyik neve Fakó volt, a másiké Szürke...

displayimage.jpg

... Csodálatos képzelőtehetsége nemcsak művészi téren mutatkozott meg – kislány korában előbb táncosnő akart lenni, később zongoraművésznő, dédanyám majd agyoncsapta az ötlet miatt –, a legképtelenebb munka elvégzésének módját is kitalálta. „Megvarrom én a falat is, ha kell!” – büszkélkedett. Volt rá alkalma, mert megrepedt a falunk, ő betömte a rést vattával, aztán meg begipszelte, maga kárpitozta a bútorainkat, s amikor nem tetszett a szobám fala, nagy, piros madarakat festett rá, a régi minta helyett, a másik szobában meg arany medúzákat, senkinek nem volt olyan különös falú lakása, mint nekünk...

displayimage_3.jpg

A hangról, amelyet valaki önmagában hall, mikor megszólal benne saját képzeletének teremtménye, az életre kívánkozó mű, tőle hallottam először a fantázia hivatalos megfogalmazása helyett. „Hangot hallok, ma gyönyörű mesét kapsz este!” – jelentette néha. Mikor magam is meghallottam azt a bizonyos hangot, mikor kiderült, hogy nálam, az én írói életemben is azzal kezdődik minden mű foganása, hogy egyszer csak megszólal bennem valaki, s ezt megmondtam neki, a tekintete pontosan kifejezte, milyen boldog, hogy mégis hagyhat, hagyhatott rám valamit, valami mást, mint jobban szituált anyák, valami egészen különöset, a Hangot...

(részletek az Ókút c. regényéből)

A képek - a níitó kép kivételével-  a Koncentrikus körök c. Szabó Magda írásból valók ( Új Írás, 1975/5. 113–128. p.; Pályám emlékezete-sorozat)
Szólj hozzá

kult anyáknapja szívügy Szabó Magda