Színes ötven

X generációs dolce vita

2018. jan 13.

Újévi fogadalmak helyett tűpontos célkitűzés

írta: Jagica
Újévi fogadalmak helyett tűpontos célkitűzés

Coaching kérdések Neked

megoldokulcs_lifecoachin_1.jpgJanuárban megszaporodnak az újévi fogadalmakkal kapcsolatos írások, ezek szinte mindegyike a várható kudarcról ír. Való igaz, az újévkor tett ígéretek mindössze 10 %-át tartják be. Január elseje csak egy dátum, ez bizony motivációnak nagyon kevés.

Ha egyszer elhatározzuk magunkat, hogy változtatunk, lépünk, kilépünk, belevágunk, megcsináljuk, ki kell tűznünk a célt.

Ami persze legyen SMART, azaz okos, tudjuk mindnyájan. (konkrét, mérhető, elérhető, releváns, időben korlátozott)

...

Tovább Szólj hozzá

coaching célkitűzés

2018. jan 06.

A kommentelés őskora

írta: Jagica
A kommentelés őskora

Válogatás Karinthy Ferenc írónak címzett névtelen levelekből

alphabet-2518264_1920.jpgA kommentelés nem újkeletű dolog.

Az emberek már ötven-száz éve is szerették véleményüket kifejteni a legkülönfélébb témákban - írásban, akár név nélkül is, levelüket postán eljuttatva a címzetthez. 

Karinthy Ferenc írónk a hozzá írt olvasói leveleket gondosan megőrizte, sőt azonnal válaszolt is rá (nyilván a rá jellemző iróniával). Kivételt képeznek természetesen a név és cím nélküli levelek, amelyekből egy kis csokornyit nyújtok át Nektek szeretettel.

...

Tovább Szólj hozzá

kult troll Karinthy Ferenc

2017. dec 27.

Szabó Magda ünnepei

írta: Jagica
Szabó Magda ünnepei

szabomagda.jpgSzabó Magda műveiben a Karácsony gyakori téma. Van, amikor csak említést tesz róla, és van, amikor az ünnepen nagy dolgok történnek, néha sorsfordítóak is.

Ebben a blogbejegyzésben Szabó Magda karácsonyait idézem meg az író regényrészleteivel és a végén a költő karácsonyi versével.

...

Tovább Szólj hozzá

kult irodalom bonbon Karácsony Szabó Magda

2017. dec 23.

Százéves Karácsonyok

írta: Jagica
Százéves Karácsonyok

Ünnepeljünk együtt a Fortepannal és a Vasárnapi Ujsággal

megoldokulcs_life_coaching1.pngAz év egyik legkedvesebb időszaka a Karácsony, és ez bizony nem volt másképp régen sem. A Vasárnapi Ujság a karácsonyi számaiban már száz-százötven évvel ezelőtt is igyekezett az ünnephez méltó tartalommal elgondolkodtatni és szórakoztatni a nagyérdeműt.

A vallásos tárgyú cikkek, karácsonyi novellák, versek mellett azonban felbukkantak kis színes hírek, olykor háborús tudósítások, csípős hangú politikai tárcák és hirdetések is.

Mit is írt az újság száz évvel ezelőtt Karácsonykor?

...

Tovább Szólj hozzá

kult fortepan bonbon Karácsony Vasárnapi ujság

2017. dec 14.

Google: Mire kerestek rá legtöbbször az emberek a világban? - Videó

írta: Jagica
Google: Mire kerestek rá legtöbbször az emberek a világban? - Videó

google-485611_1920.jpgHa érdekel, nézd meg a Google videóját .

Ha ennél többre vágysz:

Itt   pedig konkrét listákon látod, mik voltak a legfelkapottabb keresések országonként, akár több évre visszamenőleg is. Mint például:

A mai napon (2017.12.14. szombat) Indiában és Ausztráliában a krikett, Svájcban és Magyarországon Harvey Weinstein, Ukrajnában és Mexikóban az Utolsó Jedik, Hollandiában az Ajax volt a délelőtti listavezető a keresések között.

2016-ban a legfelkapottabb    "....-t akarok" keresések Magyarországon:

1. Fiút akarok
2. Nem akarok szerelmes lenni
3. Fogyni akarok
4. Profi focista akarok lenni
5. Törölni akarom magam Facebookról
eye-1686932_1920.jpg
(Talán az is kikövetkeztethető, melyik korosztály írja be a fentieket a ...
Tovább Szólj hozzá

google bonbon

2017. dec 09.

Illatemlékeink

írta: Jagica
Illatemlékeink

megoldokulcsponthu.jpgTudtad, hogy az ember 10 ezer különböző illatot tud kellő gyakorlás után megkülönböztetni? És azt, hogy a gyerekek több szagot éreznek, mint a felnőttek?

A legtöbben rengeteg élményt őrzünk magunkban, ahol a képek és hangok mellé illat is társul. Az emlékek egy részét bármikor képesek vagyunk felidézni. Ha az emléket mélyen elástuk magunkba, és sosem gondolunk rá, akaratlanul is képes előbújni a hozzá társuló illat újbóli érzékelésével.

...

Tovább Szólj hozzá

emlék illat bonbon coaching habtest

2017. nov 25.

Hülye épületek Minisztériuma

írta: Jagica
Hülye épületek Minisztériuma

A Hülye  járások minisztériuma után a következő jó kis munkahely egy elkötelezett aktakukacnak a Hülye épületek Minisztériuma lesz, ezúttal az USÁ-ban. Nincs is más dolga, minthogy kiadja a használatbavételi engedélyt, amennyiben az építmény megfelel a szigorú szabályzásnak, vagyis kellően idétlen.

Nézzük, hogyan teljesítettek a szorgalmas minisztériumi ügyintézők az elmúlt években:

1. Harolds Auto Center Spring Hill Florida

(gumiszerelő műhely benzínkúttal kombinálva)

megoldokulcsponthu1_1.jpg

2. Benzinkút Route 99 Seattle

megoldokulcsponthu2.jpg

3. Fánkozó, La Puente California

megoldokulcsponthu3.jpg

4. Hot dogos - Coney Island, Aspen park, Colorado

megoldokulcsponthu4.jpg

5. Benzinkút, Route 61, Natchez, Mississippi

megoldokulcsponthu5.jpg

6. Horgászklub, Bena, Minnesota

megoldokulcsponthu6.jpg

7. Kávézó, Los Angeles, California

megoldokulcsponthu7.jpg

...
Tovább Szólj hozzá

bonbon

2017. nov 12.

A disztingválás tudománya

írta: Jagica
A disztingválás tudománya

model-2748342_1920.jpgMit is jelent pontosan a disztingválás? Az idegen szavak gyűjteménye szerint: megkülönböztet, különbséget tesz. Disztingvált pedig az, aki kifinomult, előkelő, választékos.

Kicsit kibővítetten: a disztingválás azt jelenti, hogy különböző személyekkel szemben, különböző helyzetekben megfelelő módon választjuk meg a helyzethez és egyénhez illő viselkedést, beszédet. ( a viselkedésbe beleértve a testbeszédet, az öltözködést, a jelenlétünk súlyát is, a beszédbe beleértve a hangszínt, hangerőt, szavaink választékosságát és a tartalmat is) 

...

Tovább Szólj hozzá

bonbon coaching disztingválás